Újra otthon

2007 december 30. | Szerző: Panna* |

 

A kórházban tartózkodásunk másnapjára persze a nem kicsinek mondható családunk minden tagja és ismerőseink 99%-a tudta meg, hogy babánk lesz. Mindenki gratulált és szavát adta, hogy nem adja tovább a hírt. De lassacskán kezdem azt hinni, hogy még a pletykalapok is megírták, mert mindenki tudja. Kapok is mindenféle tanácsokat, mit egyek és mit ne, mit, hogy tegyek, mit ne. Próbálom ebből a számomra hasznosakat kiszűrni a többit meg a fülem mellett elengedni. Szerencsére remekül érzem magam. Nincs hányingerem, bár a pörköltféléket nem kívánom. Illetve vannak hajnalok, amikor csillapíthatatlanul tör rám az éhség. Szóval zugevő lettem.

December elején felkerestem – kisváros lévén- az egyetlen praktizáló nőgyógyászt. Megerősítette, hogy minden rendben, van már szívhang is. Úgy látszik miniManó a jókora pofon ellenére, amivel csepp kis életét elkezdte, köszöni szépen, jól érzi magát. Doktor bácsink is azt mondta, hogy talán épp az volt a jó, hogy ilyen aprócska volt még. Következő hétre kaptam időpontot a védőnőhöz, aki alaposan kikérdezett, és kiállította a gondozási könyvet. Ezzel kellett a terhes gondozásra menni, ahol megkaptam a beutalókat a további vizsgálatokra. Illetve biztosan begyűjtöttem egy feketepontot is, mert amikor az asszisztensnő megkérdezte van-e már választott orvosom, aki majd a szülést levezeti azt találtam felelni, hogy lévén még csak a 9. héten vagyok, ezen, nem gondolkodtam. Majd, mintha bűn lenne „ilyen öregen” gyereket szülni közölte, hogy mennem kell genetikai vizsgálatra is. Megyek én bárhova magamtól is, mert nekem is fontos, hogy figyeljenek, vigyázzanak ránk.

Voltunk azóta már belgyógyásznál és vérvételen is, minden rendben. Az év végi felfordulás miatt a genetika átcsúszik januárra, de ez nem hiszem, hogy gond lenne, mert a bűvös 12. hétig, még van hátra majdnem 2 hét.