Nem vesztünk ám el…

2009 január 27. | Szerző: Panna* |

 

Adok egy kis életjelet magunkról. Megvagyunk, sőt: jól vagyunk, csak épp iszonyatos a rumli nálunk. Ugyanis lakást rendezünk. Bútorcserével, festéssel és egyéb nyalánkságokkal. De már alakul a helyzet. A konyha készen van. A szobák igaz még atomcsapás alatt, de kitartás, majdcsak…

Közben Zolikám meglepett szépen csendben egy-két új dologgal. ÜL. Na jóó, nem magától, de ha leteszem, akkor ülve marad. És közben vigyorog, pláne, ha a tv távirányítóját megkaparintja. Ügyesen kapaszkodik saját lábába. Aztán egyszer csak eldől és addig-addig ügyeskedik amíg hasra nem fordul. Persze most, hogy ezt így felfedezte, nem akar feküdni. És tudom, hogy nem szabadna, de imád állni is. Épp csak elég annyira tartani, hogy el ne dőljön, és áll. Egyenes lábbal, nem rugózva, nem rogyadozva, csak áll és leskelődik. Tapsolni is tanul. Szépen kinyújtja az ujjait, amikor a Tapsi-tapsi mamának-ot énekeljük. A csattogásokra hangosan nevet annyira tetszik neki.  Azt már írtam, hogy az esti lefekvős szertartás része, hogy elköszönünk a falon levő Micimackótól és barátaitól. Épp ma délben, szopi után még üldögéltem Zolikával az ölemben. Ő adta a formáját, ficánkolt össze-vissza, egyszer csak megmerevedett és elkezdett sikkantgatni és nevetni a függönynek. Felfedezte, hogy ott is Micimackóék vannak. Annyira aranyos volt, szinte mondta, hogy figyeljek már oda. Persze van még egy csomó új dolog amiket tud, csak fel sem tűnik. Aztán csak kapkodom a fejem, hogy jéé már ezt is tudja, meg ezt is, meg ezt is …, de ügyes… Foga még mindig nincs, csak nyál, de az rengeteg. Mindenhová keni, mert a kezével folyamatosan a szájában matat.  Nem szopja az ujját, csak nyomkodja az ínyét vele. Pedig biztosan készülődik, mert átaludt éjszakák nincsenek napok óta. Nyöszörög sokat álmában, de sokszor fel sem ébred, csak fájdalmasan nyafog. Súlyról és magasságról (hihi de jó, 68 centijével ő meg a magasság J ) szóval ezekről nem tudok beszámolni, mert mostanában nem voltunk mérleg közelében.  Bár ha megtalálom, beszúrok egy képet, még karácsony előtt készült, beletettük Zolikát egy óriási bevásárlótáskába és úgy mértük meg horgászmérleggel… J Tájékoztatásul közlöm, imádta, hintázott és nagyokat nevetett közben. Íme:

 
Kóstoltátok már milyen finom??


 
Ez már az enyééém…