Megszületett
2008 augusztus 13. | Szerző: Panna*
Hát itt van végre, megérkezett. J Július 31-én 16.55-kor (Apácska órája szerint 16.51-kor) megszületett miniManónk. Súlya 3840gr, hossza
Előző este 10 körül már jelezte, hogy találkozni szeretne velünk, de még annyira rendszertelenül, hogy nem vettük komolyan. Milyen jól tettük… csütörtök reggel aztán rögtön a szülőszobába küldött a doktor bácsink, csordogált a magzatvíz. Eltelt szinte az egész nap, jöttek a fájások, de csak nem akart kibújni ez a manó. Így aztán császármetszés lett a vége. A műtét után mondta az orvos jobb is, hogy így lett, mert a nyakán volt a köldökzsinór.
Tehát az apás szülésből, apás vajúdás lett csak. Amikor megszületett Zolikánk csak felmutatták egy pillanatra és vitték mosdatni. Oda Apácska követte, és fényképezte végig. Öltöztetés után egy percre odahozta a csecsemős nővérke, megpuszilgathattam a buksiját.
Hihetetlenül jó érzés volt, amikor a megfigyelési időszakban megkaptuk miniManót. Csak feküdt a mellemen és néztük egymást. Ott voltunk hárman összebújva.
Négy napot töltöttünk az újszülött osztályon, azóta itthon tanulgatjuk egymást. Az első nap elég bőgősre sikeredett. De aztán vagy belejöttünk, vagy megnyugodtunk, azóta már sokkal jobban boldogulunk. Szopizás is egyre jobban megy, szerencsére van is mit. Sőt, rosszabb időkre gondolva már van némi tejcsi vésztartaléknak a fagyasztóba eltéve. Így a majdnem két héttel ezelőtti érzésekre visszagondolva, már nem tűnik olyan fájdalmasnak az egész. Tényleg csodálatos a természet. Bár most is azt vallom, ez a csepp gyerek minden kínt és fájdalmat megér. Fantasztikus érzés babusgatni. Eddig nem akartam elhinni, de most már látom, érzem, hogy tényleg minden nap hoz valamit, aminek aztán lehet örülni. Egy mosolyt, egy elégedett szuszogást, vagy egy mosolyt fakasztó grimaszt.
Várunk…
2008 július 29. | Szerző: Panna*
Csak várunk, csak várunk… Már nagyon jó lenne, ha kibújna ez a kis miniManó. Jól érzi magát odabenn. Ezt a doktor bácsi naponta megerősíti. Csak mi vagyunk egyre türelmetlenebbek. Ja, és minden családtag, ismerős, barát, közeli s távoli rokon, munkatárs.
Pedig azt hiszem már-már extrém hülyeségeket (bocsánat a kifejezésért) teszünk annak érdekében, hogy könnyebben teljen az idő. Például szombaton este moziban voltunk. Ráadásul másik városban. Tudni kell, állandó félelmem, hogy valami nyilvános helyen folyik el a magzatvíz. Nem történt semmi, de fantasztikusan jól éreztük magunkat. Cseppet sem bánom, hogy elmentünk, mert egy jó darabig úgysem merem másra hagyni a picit. Vasárnap még mindig semmit sem éreztem, így hát mit csináljunk, délután horgászni mentünk. Nem messzire, csak
Tehát, úgy hiszem, már csak akkor jelentkezem legközelebb, ha hazaértünk miniManóval. Kitartás…
Már csak 3 nap… vagy ki tudja mennyi
2008 július 23. | Szerző: Panna*
Kezd izgalmassá válni a dolog… miniManó annyira jól befészkelte magát, hogy nem akarja elhagyni kis birodalmát. A tegnapi vizsgálaton legalábbis ezt mondta a doki bácsi. Sűrűsödnek most már a találkozásaink, ha addig nem történik semmi, akkor pénteken, szombaton, vasárnap is találkozunk. Ha ezek után még mindig semmi, akkor pedig hétfőtől vagy keddtől élvezhetem a vendégszeretetüket. Még nem szeretné megindítani a szülést, csak nagyon dagad a lábam és jobbnak látná ha ott pihengetnék.
Eddig azt sugalltam miniManónak, hogy maradjon még egy kicsit odabenn, most meg arra biztatom, hogy bújjon ki szépen magától. Így persze nem csoda, ha nem tud kiigazodni rajtam. De azért bízom benne, hogy tudja Ő, mikor kell megismerkednünk. Nem szeretnék napokat eltölteni a kórházban. Illetve úgy szeretném eltölteni azt a pár napot, hogy közben Őt dajkálom és szeretgetem.
Apácska is egyre nyugtalanabbul alszik, szinte minden moccanásomra megkérdezi mi a baj, menjünk-e. A család is egyre gyakrabban telefonál, hogy mi újság.
Tehát várunk…
2008 július 15. | Szerző: Panna*
No akkor kipróbálom, tudok-e képet feltölteni… hátha sikerül is. Így majd tudom miniManót is mutogatni 🙂
Már csak 11 nap
2008 július 15. | Szerző: Panna*
Ma voltunk a harmadik NST vizsgálaton. Apácska vitt el, egyrészt mert kíváncsi Ő is, másrészt meg már nem engedi, hogy vezessek. Ez már a második hét, hogy a doktor bácsink nem a magánrendelőjébe hív vissza, hanem a kórházba. Megnézi miniManót ultrahangon, csinál NST-t, vizeletvizsgálatot, vérnyomást mér, a méhszájat ellenőrzi. Ismét kaptam egy hét haladékot J azt mondta, szerinte még jövő kedden találkozunk. Ezek szerint miniManó jól érzi magát bent, és esze ágában sincs kibújni. Hurrá, akkor már betöltöm a 39. hetet is.
Telt ház volt ma a szülészeti osztályon, így a szülőszobán végezték el a vizsgálatokat. J Legalább láttam milyen, tudtam kérdezni néhány dolgot az egyik szülésznőtől.
Zolit szinte egész nap hívogatták a munkatársai, hogy meg van-e már a baba. Okosan kikövetkeztették, hogy nem dolgozik akkor biztosan szülünk. Jót mosolyogtunk ezen. Nem telik el nap, hogy engem is ne keresne valaki az ismerősök közül, hogy mi újság. Gondolom, ahogy az idő telik ez csak fokozódni fog. A család is készenlétben áll, bárkit riaszthatok, ha menni kell és Apácska még épp dolgozik. Persze jó lenne, ha együtt mehetnénk, de mint tudjuk a gyerekek nem mindig fogadnak szót.
Itthon minden kész, csomagom összerakva, babaruhák a szekrényben kimosva, kivasalva.
Az érzéseim? Hm, még mindig nem változtak… várom, mert …várom és kész. De örülök, és megünneplek minden egyes napot amit a pocakomban tölt ez a kismanó.
37. hét
2008 július 1. | Szerző: Panna*
Hm… Nem vagyok benne biztos, hogy meg tudom-e úgy fogalmazni azokat a bennem dúló érzéseket, amik kavarognak most bennem.
A tegnapi napom nagyon érdekesen alakult. Reggel NST-re mentem, az elsőre. Minimanó először nem törődött semmivel, aludt, de később megérezte a vizsgálat fontosságát, produkálta magát rendesen. Tökéletes lett minden eredmény. Illetve amióta meleg van, elég csúnyán bedagad a lábam, ezért az itteni orvos (nem akihez járok, hanem akivel nem vagyunk túl jóban) nem túl szép szavakkal figyelmeztetett arra, hogy teljesen só nélkül kellene enni. Azonnal elzavart vizeletvizsgálatra a védőnőhöz. Szerencsére ott mindent rendben találtak, a súlyom sem nőtt, vérnyomásom is rendben.
A saját orvosomhoz délutánra volt időpont megbeszélve. Ő is nagyon meg volt az eredményekkel elégedve, zárt a méhszáj, babóca befordulva a megfelelő irányba. Szép nagy, fejlett, de nem extrém óriás bébi. A méretei és fekvése alapján, szerinte kb. másfél-, két hét múlva meg is születik. Igaz, bő három hét van még papírforma szerint, de ha most megszületne, akkor sem lenne már semmi gond. No ez volt az a pont, amikor valami megfoghatatlan érzés kerített hatalmába. Ennyi? Nemsokára vége lesz? Annyira fog hiányozni ez a kis mocorgó a pocakomból… Kicsit (nagyon) „nemnormálisnak” tartom magam. Tudom a karomban tarthatom majd, de annyira imádom, hogy itt van bennem. Megbeszélem vele, hogy maradjon még kicsit a pocakomban. Még nem végeztem a ruhácskái rendberakásával sem. Kimostam már ugyan mindent, de még vasalva semmi sincs.
Szóval valami ilyesmiket érzek. Nem félek a szüléstől, sem az utána következő napoktól, hiszen tudom, hogy a lehető legszebb dolog történik velünk. Lesz egy kis bébikénk. Már most annyira imádom… mi lesz, ha kézzel foghatóan itt lesz??
Babaszoba, 4D és egyebek…
2008 június 16. | Szerző: Panna*
Ma megnéztem a virtuális vonalzómat, ha miniManó tartja a papírformát, 40 nap múlva kezemben tarthatom. Várom már nagyon, de közben rémülettel tölt el, hogy mihez is fogok én kezdeni egy ennyire aprócska babával. Biztosan először mindenki így van ezzel, így bízom benne, hogy majdcsak belejövök én is… Apukája szerint, majd hazahozzuk és nézegetjük J
Készül a babaszoba is. Most nem magunkat akarom fényezni, de gyönyörűűűűű! A legjobb benne, hogy mi csináljuk, nem katalógusból meg egyebek. Igazi kispasis, de közben mégis babás. Lassacskán a kelengye is összeáll, meg az én csomagom is. Tehát tényleg végzünk mindennel, mire a fiatalúr megérkezik.
Múlt szerdán elmentünk újra 4D-re. Khmm. Ez most valódi kidobott pénz volt… Picikém úgy fogta az arcocskáját, hogy semmit sem lehetett belőle látni. Próbálta a szonográfus mozgatni, én is fordultam mindkét oldalamra, de csak azt értük el, hogy mindkét keze és még az egyik lába is takarta, tehát semmit nem mutatott. Gondolom, elege van már az állandó kukucskálásból. Kicsit csalódottan jöttünk el, de hát ez van, majd láthatjuk még eleget. A becsült súlya
Újra itthon
2008 május 14. | Szerző: Panna*
Úgy alakult, hogy újra itthon vagyok. Az elmúlt héten voltunk orvosnál és bár semmi nagyobb baj nincs, de jobb lenne már otthon pihengetni kijelentéssel kiírtak táppénzre.
Hát, hogy őszintén bevalljam, nem nagyon tiltakoztam, mert elég nehezen tudok végigülni egy napot az asztal mögött. Nem könnyű beismerni magamnak, hogy nem vagyok már 20 éves, és lehet nehezebben bírom a terhelést. Nagyon elfáradtam már nap végére és itthon szinte semmire nem voltam használható.
De nézzük a jobbik oldalát… Így legalább lesz idő a babaszoba berendezésére és a még hiányzó dolgok beszerzésére (jó sok van belőlük). Talán a lányokra is több idő jut ismét. Bár nem tudom ennek ők mennyire örülnek J.
Szóval a doktor bácsi megállapította, hogy miniManó jól érzi magát, széééép nagy baba lesz. Így ennyire elnyújtva mondta. Jövő héten megnézi bent a kórházban a nagy ultrahangon, mert az ő gépe már hetek óta nem tudja megmérni rendesen. Ja, és éppen csücsül. Apukája szerint okos gyerek, bolond lenne fejjel lefelé lógni még 10 hétig. Azért én nem bánnám, ha majd a végén megfordulna… De ha Ő így akar maradni, akkor legyen. Azt szoktam mondani, valahogy majdcsak kibújik, még egy gyerek sem maradt bent.
Sokat mocorog, bár kevesebbet, mint eddig, de erősebben. Néha kellemetlen, amikor beszorul a bordáim alá, de egyátalán nem fáj. Csodálatos érzés, hogy növekszik bennem egy kisember, aki már teljesen tökéletes, csak még híznia kell cseppet. Azt hiszem néha fel tudom már ismerni épp melyik testrészét nyomja ki. Legalábbis a fejét meg a popsiját biztosan J.
Anyák napja
2008 május 14. | Szerző: Panna*
Tudom, már túl vagyunk az ünnepen, de mégis szeretnék róla néhány gondolatot írni.
A lányokkal mindig ünnepeltük, de most ez az idei mégis más. Másként élem meg, és Kedvesemnek sikerült felejthetetlenné tenni… Úgy kezdődött, hogy szombatra rendeltük meg a mamák virágait, mert a vasárnap már reggel útnak kellett indulni, hogy mindenhova eljussunk. Tehát szombat délelőtt „egy kis dolgom akadt, majd jövök” felkiáltással Apucink elszivárgott. Nemsokára egy malomkerék nagyságú fantasztikusan gyönyörű rózsacsokorral jött haza. Ezt kaptam Tőle. Hozott még egy szál szintén gyönyörű rózsát, ezt pedig a kisfiúnktól kaptam. J Nem lehet szavakat találni rá, mennyire megható és gyönyörű pillanat volt. Most is csak úgy cikáznak a gondolatok a fejemben, de nem tudom őket leírni, mert egyszerűen ezt az érzést nem lehet.
Vasárnap reggel még félálomban, az ágyban kaptam a köszöntést Zsuzsitól, a kisebbik lányomtól. Egy nagyon szép fogalmazást mondott el arról, hogy mit és miért szeret bennem. Majd megkaptam apró saját gyártású ajándékait. Édes volt nagyon, nem is bírtam ki könnyek nélkül.
Jó lesz visszagondolni még évek múlva is erre a napra, mert azt hiszem ennyi gyengédség, szeretet rengeteg boldogságot és erőt ad még akkor is, ha csak gondolunk rá.
2008 augusztus 13. | Szerző: Panna*
Ez a kép aznap készült, amikor hazaértünk. Letettük miniManót és tényleg csak nézegettük 🙂
Itt pedig miniManó bemutatja, hogy a TESÓ karjában lehet a legédesebbet mosolyogni 🙂
Oldal ajánlása emailben
X